Amikor elkezdtünk segíteni a rászoruló gyerekeknek, őrültségnek tűnt.
Nem volt pénzünk, nem voltak képzett embereink, és fogalmunk sem volt arról, hogy mi lesz belőle. Láttuk a szükségletet, és úgy gondoltuk, hogy valamit tenni kell. A szegénység volt a szomorú mindennapi valóság a gyermekek körül. Tudtuk, hogy nem tudunk nagy dolgokat tenni, de mégis úgy döntöttünk, hogy belevágunk.
Kezdetben, 2007-ben egy tizenkét fős osztály minden gyermeke 500 meticais-t (akkoriban körülbelül 25 amerikai dollárt) kapott, hogy füzeteket és egyéb iskolai felszereléseket vásárolhasson. Nem volt sok, de elég volt ahhoz, hogy enyhítse a szenvedést.
A szülők és a gyermekek is nagy hálával fogadták a pénzt. A következő néhány évben az 500 meticais állandó éves összeggé vált, amelyet a gyermekek addig kaptak, amíg a támogató csoporthoz tartoztak.
Az évente minden egyes gyermeknek adott szerény összegnek az a fő funkciója, hogy a kedvezményezett gyermekeket motiválja az iskolába járásra.
A tanulás (vagy oktatás) alapvető jog, és
Nelson Mandela szerint „a legerősebb fegyver, amellyel megváltoztathatod a világot”.
Ha sok mozambiki megértené, mit jelent ez a gyakorlatban, akkor mély fájdalmat éreznének a szívünkben, amikor azt látják, hogy a gyermekek nem járnak iskolába. Ez a fájdalom arra sarkall bennünket, hogy egyre nagyobb dolgokat tegyünk azért, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek tanulhassanak.
A vágyálomként indult egyszerű kezdeményezésünk a mai napig virágzik. Az Escola do Caminho ma az egyik első olyan vidéki iskola Mozambikban, amely hátrányos helyzetű gyermekek oktatására szakosodott.
Legjobb vetés
„A legjobb tanár éppen az, aki lassanként feleslegessé teszi magát.”
