Egészségügyi programunk a megelőzésre összpontosít. Szándékunkban áll megtanítani a gyerekeket a higiénés szokások kialakítására. A baktériumok és betegségek gyakran a rossz higiéniai szokások miatt terjednek. A szabadtéren való székelés szokása hozzájárul a betegségek terjedéséhez. Az országban már számos olyan egészségügyi program működik, amely az egész lakosságnak elmagyarázza, hogyan kell odafigyelni az egészségére.
Amikor a gyerekeknek építettük a WC-t, eleinte inkább visszamentek az erdőbe, hogy ott végezzék el dolgukat. Apránként kezdtek hozzászokni az angol WC használatához.
A higiénés szokások gyakorlása csak a téma kezdete. Az étkezési szokások megváltoztatását is szeretnénk érinteni. Csökkenteni kell a túlzott cukor- és sófogyasztást. A túlzott só fogyasztás azért van, mert sok embernek nincsen hűtőszekrénye. Így sóval tartósítja a halat, például. Ennek a következménye az, hogy sok só kerül a szervezetbe.
Szintén nagyon fontos felhívni a figyelmet az élelmiszerek változatosságának fontosságára, kezdve azzal, hogy elmagyarázzuk, mit nyer egy adott élelmiszer elfogyasztásával.
Olyan témával szeretnénk foglalkozni még, amely érinti a gyerekek által fogyasztott ételek elkészítési módjának javítását is. Ennek érdekében megbeszéléseket tartunk az ételek elkészítésével kapcsolatban, főzzünk néhány ételt és a gyerekek megkóstolják. Ezután információkat gyűjtünk arról, hogy mit szeretnek leginkább a gyerekek.
Az étkezési szokások apró változtatásai kedvező eredményeket hozhatnak az alultápláltság kockázatának csökkentésében.
Legjobb vetés
„A legjobb tanár éppen az, aki lassanként feleslegessé teszi magát.”